Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mégis igazak voltak azok a korábbi pletykák, amelyek arról adtak hírt számunkra, hogy a Nintendo a közeli jövőben a 3DS egy újabb változatáról kívánja lerántani a leplet. Korábban ugyan úgy hittük, hogy a csapat az E3 kiállításra tervezi a hivatalosan Nintendo 3DS XL nevet kapott masina bemutatását, de inkább meghagyták azt a Nintendo Direct rendezvényre, ahol megerősítették, hogy a nyár végéhez közeledve már világszerte a boltokban lesz a masina.
Hogy egészen pontosak legyünk, az európai boltok polcain július 28-án fog megjelenni a gépezet, méghozzá kék, piros és szürke színezettel, mintegy 200 dolláros árcédulával.
Reggie Fils-Aime, a Nintendo elnöke az XL változattal kapcsolatban elárulta, hogy az alapverzióhoz képest lényegesen nagyobb felső- és alsó képernyővel rendelkezik majd, sőt az akkumulátor készenléti ideje is sokkal nagyobb lesz, immáron mintegy 6,5 órás.
Érdekesség, hogy a Nintendo nem fog töltőt adni a Nintendo 3DS XL mellé, azokat ugyanis külön kell majd megvásárolni hozzá, netán a sima 3DS töltőjét kell alkalmazni erre a célra.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 11 órájaJól néz ki!
rdave
13 éve, 7 hónapja és 10 órájaEgy „Circle Pad” lehet elfért volna még rajta. 🙂
maniac
13 éve, 7 hónapja és 9 órájaÉn is azt hiányolom!