Pontos megjelenési dátum egyelőre természetesen még nem hangzott el a játékkal kapcsolatban, de arra már mérget vehetünk, hogy a készítők mintegy három hónapnyi szünetet szándékoznak hagyni az első és a második epizód között, ami azt jelenti, hogy legalább egy hetet még biztosan várnunk kell a kalandok folytatására.

Merthogy – nyilván ez senkinek sem lesz meglepő – a második részben éppen ott fog folytatódni minden, mint ahol az első abbamaradt, így máris borítékolható, hogy óriási izgalmak várnak ránk, méghozzá a fentiek értelmében valamikor június végén.