Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy a Heavy Rainnel nevet szerzett Quantic Dream annak idején - a kétezres évek közepéről van szó - Infraworld címmel egy igazán izgalmas és egyedi videojátékot fejlesztett, aminek a munkálatait 2006 magasságában valamiért mégis törölték. Az esetet azóta sem értették meg a rajongók, azt a magyarázatot ugyanis a legtöbben nem tudták elfogadni, hogy erőforrásokat kellett felszabadítaniuk a Heavy Rain számára. Lehet azonban, hogy mégsem kellett örökre lemondanunk a játékról!
Azt már néhány nappal ezelőtt megtudtuk, hogy a Quantic Dream csapata az E3 kiállításon kívánja bemutatni legújabb projektjét, a Kotaku értesülései szerint pedig ez a projekt nem lesz más, mint a legendás Infraworld, amelyet néhány hónappal ezelőtt ismét fejleszteni kezdett a csapat.
Az információt számtalan más esemény is alátámasztja, így például Priscilla Liaud önéletrajza, aki saját bevallása szerint szinkronszínészként dolgozik a projekten, de ott van a Sony Europe által bejegyzett két korábbi Quantic Dreamhez köthető védjegy is, a Fiv5 és az Infraworld. Kíváncsian várjuk, hogy végül mit fog bejelenteni nekünk a csapat!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 heteHmmm, eddig nem hallottam róla.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 heteKirály hír! Kiváncsi vagyok rá
gymtonic74
13 éve, 7 hónapja és 2 heteHamár ennyi energiát fektettek bele. Legalább nem kell az alapoktól kezdeni.
marco
13 éve, 7 hónapja és 2 heteJaja, a koncepció felhasználható.🙂 Többit fene tudja. Gondolom új motor, meg minden kell alá…