Ennek ellenére korai lenne egy legyintéssel továbbállnunk, annál is inkább, mivel a Cyberpunk a klasszikus papír-ceruzás táblajátékot, a Cyberpunk 2020-at veszi alapjául, méghozzá „realisztikus és brutális” kivitelezéssel.
Saját rendhagyó konferenciáján a CD Projekt RED társalapítója, Marcin Iwinski megígérte a rajongóknak, hogy ezen játékuk is örökli majd a Witcher széria részletgazdagságát, s hogy a lineáris játékmenettől meglehetősen távol tartja magát, ellenben „komplex és lebilincselő történetet” garantál.
A Cyberpunk játékosai saját, több kasztból választható egyedi karaktereikkel próbálhatnak szerencsét a lesújtó jövőben, akár vérszomjas katonákkal vagy ravasz hackerekkel is, akiket kibernetikusok implantátumok és fegyverek széles választékával ruházhatnak fel.
A CD Projekt RED külön kihangsúlyozta, hogy új RPG-jük is ugyanolyan, ha nem nagyobb horderejű morális kérdések állítja majd a játékosokat, döntéseik pedig árnyékként kísérik majd őket egész az út végéig; ezek a döntések hatással lesznek más személyekre, valamint az egész világra is.
Mike Pondsmith, az eredeti Cyberpunk 2020 tervezője nagy reményeket fűz az aranykezű csapathoz:
Pondsmith véleménye szerint a CD Projekt dicséretes munkát végzett a rendkívüli népszerűségnek örvendő The Witcherrel, s úgy véli, szakértelmük és a játékok iránti szenvedélyük garantálja azt, hogy mint mondotta: „ez a játék állati lesz”. Hogy milyen platformokat vesz célba és mikorra várható, arról egyelőre fogalmunk sincs – annyi biztos, hogy az idei E3-on sajnos nem illegeti meg magát.
Ugyancsak ezen az eseményen ragadta meg az alkalmat a CD Projekt, hogy bejelentse a The Witcher 2 Enhanced Edition Maces kiszerelését, amelyet ősszel készülnek szélnek ereszteni.
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNesze semmi fogd meg jól.🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNagy szavak. Majd meglátjuk…🙂
maniac
13 éve, 7 hónapja és 3 heteMaradok a Witchernél.🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteHát én is inkább.🙂
braddock
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNekem tetszik és remélem hogy nem is mellébeszélés az egész!