Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Amazon internetes áruház legfrissebb információi szerint jövő júniusnál előbb biztosan nem jelenhet majd meg a Vanillaware műhelyében készülődő Dragon's Crown címre hallgató, oldalra scrollozós játékmenettel bíró platformer, amelyre a PlayStation Vita egyik újabb eredeti címeként tekintünk. A hack and slash kategóriájába is sorolt alkotás az eredeti tervek szerint idén már megjelent volna az Ignition kiadásában, méghozzá az Atlus segédletével, de a kiadó 2013-ra csúsztatta a premier időpontját.
Ez az információ tehát még hivatalos, a jövő júniusi premier azonban egyelőre még csak az Amazon agyszüleménye, így amíg az illetékesek nem erősítik meg, addig csak pletykaként tekintsünk rá.
A Dragon’s Crown egyébiránt egy igencsak hányattatott sorsú projekt, amely nincs túl biztos kezekben, hiszen volt már hír fejlesztés és előrendelés törlésről, PlayStation 3-as változatról, de még valamikori Dreamcast kötődésekről is.
Mérget tehát azért még ne vegyünk arra, hogy jövő júniusban közöttünk lesz a program…
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 hetePedig egy jó kis h&s már igazán elkélne…
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteHa egyszer valóban megjelenik, jó kis game lesz ez!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteebbol mar nem lesz soha semmi. dnf.🙂