Erről árulkodik legalábbis, hogy sem a korábban bemutatott első trailer, sem az eddigi információk nem tüntették még fel ezt a két platformot.

Tény ugyanakkor, hogy a hivatalos bejelentés egyelőre még hátravan, így természetesen bármi megtörténhet, minderre pedig már nem is kell sokat várnunk, hiszen a korábbi terveknek megfelelően a kiadó az E3-ra időzítve fogja bemutatni a játékot.

Ők ugyan a kiállításon idén nem vesznek részt, de több leleplezést is várunk tőlük a nagy forgatagban, így kíváncsian várjuk azt is, hogy vajon a fentiek igazak-e vagy sem.