Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egészen pontosan tegnap volt hat teljes esztendeje annak, hogy a Valve 2006 május 24-én bejelentette, aranylemezre került a Half Life 2: Episode One, illetve megerősítették az Episode Two megjelenési dátumát, mindemellett pedig elárulták, hogy már javában készülődik az Episode Three is. Mint tudjuk, utóbbi vagy hazugság volt, vagy valami óriási probléma történt a Valve berkein belül, ugyanis az akkor betervezett 2007 karácsonyáig nem fejeződött be a trilógia, mi pedig hatodik éve elszántan és szüntelenül várunk, reménykedünk abban, hogy végre befejezhetjük Gordon Freeman kalandjait.
Mint ismeretes az Episode One 2006 júniusának elején került fel a boltok polcaira és már a második résszel is akadtak problémák, a Valve ugyanis nem tudta tartani a 2006 év végre beígért premiert, így az közel egy évet csúszott 2007 októberére.
Ezt még megbocsájtottuk a csapatnak, azt azonban már egyre nehezebben nyeljük le, hogy hat év alatt elindítottak egy új franchise-t és leszállítottak egy halom más videojátékot, de az Episode Three-t még mindig nem voltak képesek elkészíteni.
marco
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaEngem már nem is érdekel hogy őszinte legyek. Menjenek a p*csába.😄
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaEzzel én is így vagyok. Menjenek a francba de komolyan. Nevetséges.
shade
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaÉn azért még továbbra is várom, de amit művelnek tényleg odabax…
marco
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaCsak nehogy nagypapa legyél mire kijön.🙂
shade
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaEsélytelen, nem tervezek semmilyen utódot a nyakamba akasztani 😄
marco
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaKéne egy hüvelykujj felmutatós szmájli is, most azt kapnál.😄
Elvtársak vagyunk.😄
shade
14 éve, 2 hónapja és 1 napja😄😄😄
Kinek kell gyerek, el rontja a hétköznapokat meg zabálja a pénzt 😄 (meg amúgy se szeretem a gyerekeket) Ami jó ebben, hogy a barátnőm is így gondolja 😄
marco
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaCsak nehogy rájöjjön majd később…🙂
marduk
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaHamarosan biztos lesz már, mert bejelentették azt is, hogy a következő Orange Boxban a HL2 Ep3 lesz. De tényleg nevetséges, amit csinálnak…
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaNebassz.😮
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaRemélem igazad van….)
marduk
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaNem tudom, hogy hol, de biztos, hogy olvastam ilyenről.
shade
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaDe azt nem, hogy mikor, lehet, hogy lesz az 2016 is.
catilina
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaHol van még a DNF-től?… 😉
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaOtt a pont.🙂
dns
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaHuh, a népek csak úgy taposnak itten a demográfiai hullámon😄
marduk
14 éve, 2 hónapja és 1 napjaDe ez amúgy a vevők hibája is… Látják, hogy nagy az igény a sapkákra meg ezekre a haszontalan cuccokra és kisebb az igény az Ep3-ra, ezért nyilván azt fogják készíteni, amiből van profit.