Az Archimedes sorozat legfrissebb, harmadik kiadása „Minimal” és „Full” változatban érhető el, amik közül az előbbi egy egyetlen CD lemezre igazított, minimális grafikus felületet és alapvető szoftvereket felvonultató megoldás, míg az utóbbi társa már minden csomagot és szolgáltatást magába foglal. A szóban forgó két variáns persze mind a 32 bites, mind pedig a 64 bites rendszerekre kihegyezett változatban rendelkezésre áll.

A Chakra GNU/Linux 2012.05 Archimedes már a 3.2.8-as verziószámú Linux kernel képességeit kamatoztatja, de opcionálisan telepíthető a 3.0.22-es rendszermag is, asztali környezetből pedig a legfrissebb, 4.8.3-as KDE Software Compilation áll a felhasználók rendelkezésére.

Az újdonságok listáján köszönthetjük többek között a Qt 4.8.1-et, a GCC 4.7-et, a Glib2 2.15-öt, valamint a QtWebkit 2.2.1-et, de a felhozatalból természetesen nem hiányoznak a legfrissebb Catalyst és nVidia illesztőprogramok, illetve a megszokott Calligra irodai szoftvercsomag aktuális változata, a phonon, az Amarok, a kde-telepathy, a spideroak , a Minitube és a K3b sem.

Akárcsak az előző 2012.04-es változatnál, a friss kiadás kínálatából is hiányzik az Appset-qt, és emellett nem tartalmaz más Packman GUI frontendet sem, ugyanis ezek nem voltak képesek megfelelően kezelni a komplexebb frissítési folyamatokat. A Chakra GNU/Linux most megjelent 2012.05-ös kiadásának 32 bites és 64 bites változatai már letölthetőek az alábbi linkre kattintva.
A Chakra GNU/Linux 2012.05 letöltése.