Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A horvátországi Croteam csapata egy hivatalos Facebook bejegyzés keretein belül megerősítette, hogy már ezekben a percekben is lázasan dolgoznak a PC-re korábban megjelent Serious Sam 3 Xbox 360-as változatán, hogy záros határidőn belül azt is leszállíthassák a rajongóknak. Az illetékesek elmondása szerint a portolás már négy hónapja, avagy azóta tart, mióta a PC-s változatok megjelentek, ám nagy nehézséget okoz számukra a Microsoft masinájának egyre öregedő hardvere.
Megjelenési dátumról természetesen egyelőre még nem esett szó, a Croteam azonban kiemelte, hogy nem kell aggódniuk a PlayStation 3-as „Samu” rajongóknak sem, hiszen a csapat egy elkülönített részlege már azon töri a fejét, hogy miképpen lehetne a lehető legrövidebb időn belül a Sony masinájára is elkészíteni a játékot.
Ez természetesen egy még jóval későbbi történet lesz az Xbox 360-as változathoz képest, de ne feledjük, hogy van remény PlayStation 3-as átiratokra is.
braddock
13 éve, 8 hónapja és 1 heteHát ez igazán jó hír!
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteT. Vhfez
Es