Mindjárt két screenshotot is sikerült felmarnom nektek az internet kies habjain, ahol megtudtam, hogy a mester exkluzív feloldható karakterként lép színre, az Egyesült Államokban az Amazon, Nagy-Britanniában pedig a GAME lobogója alatt. Hogy nálunk milyen formában teszi majd tiszteletét, az egyelőre rejtély.
Stan Lee nem habozott rendhagyó interjút adni a Yahoo-nak, természetesen ezúttal sem hazudtolva meg önnön megfizethetetlen humorérzékét:
A stúdióban aztán készítettek Leeről néhány képet, illetőleg megkérték a mestert, hogy mondja fel saját karakterének szövegét.
Nem volt egyszerű elpróbálni azt a sok mozdulatot. Csak attól tartok, hogy amint mások is meglátják, nyomban árnyékot vetek Pókemberre. Remélem, nem csinálnak majd túl realisztikusra és életszerűre. A kemény lenne a Pókember rajongók számára. A szokásos vakmerőségem nélkül himbálóztam át a városon, úgy ahogy egy hétköznapi pasas tette volna.
Stan Lee egyébiránt roppant elégedettnek tűnik az Activision szuperhősős címeivel: meglátása szerint ezek a játékok „hűek a képregényekhez”, ugyanakkor „eléggé különböznek a képregényektől, elvégre ez egy teljesen más élmény”.
stewenwolf
13 éve, 8 hónapja és 1 heteHát ez röhejes!😄
doublew
13 éve, 8 hónapja és 1 heteElég mozgékony a tata😄 Szerintem is vicces egy kicsit🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteGáz. De frankón.😄
braddock
13 éve, 8 hónapja és 1 heteHát ez nagyon érdekesen néz ki!Baromira röhejes a csóka!
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteMekkora baromság
cpt_nihil
13 éve, 8 hónapja és 1 heteSzerintem vicces, meg a csóka is egy legenda 😄 Amúgy meg tudtommal egy (vagy néhány) rövidebb küldetés erejéig himbálódzhatunk majd az öreggel. Egy ilyen bőven belefér az Activision-féle szuperhős játékokba sztem… főleg azért, mert eredendően az összes egy vicc 😄
marco
13 éve, 8 hónapja és 1 heteMa egész nap ellent mondok neked.😄
Szerintem is gáz. Nem szuperhős a pali. Ennyi erővel én is benne lehetnék.😄
cpt_nihil
13 éve, 8 hónapja és 1 heteMég nincs gond, ez csak a második 😄 Egyébként meg ez egy vicc. Annyira komoly, mint egy cameo vagy efféle. Meg persze nem kötelező, tehát azoknak sem ártana, akik vér komolyan veszik ezeket a játékokat. 🙂
Egyébként meg az is poén lenne, ha te lennél benne 😄 Bár ahhoz kicsit át kéne szabni a várost (nudge-nudge) 😉 XD