Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint tudjuk, az Obsidian csapata egy ideje már javában készít egy a South Park sorozat alapján formálódó szerepjátékot, amelyet a szakma egyszerűen csak South Park RPG-ként emlegetett a múltban. A helyzet azonban az, hogy az illetékesek ennél egy kicsit bonyolultabb nevet terveznek alkotásuk számára és az Xbox.com által listázott információk, illetve dobozkép szerint a játék hivatalos elnevezése a következő lesz: South Park: The Stick of Truth.
Alighanem az alkotás ezzel kiérdemli majd a világ egyik legbugyutább és legklisésebb alcímmel bíró videojátékának titulusát, méghozzá a legjobb South Park adaptáció mellett, de amennyiben alaposan ismerjük a sorozat koncepcióját, már meg sem lepődünk azon, hogy nem tudtak értelmes nevet kitalálni hozzá készítői.
Az alábbiakban egyébiránt – egyelőre még sajnos nem túl jó minőségben – magad is megtekintheted a játék dobozképét, ami semmi újdonsággal sem szolgál, ha csak azt nem vesszük ide, hogy a jól ismert négy főhős mellett Butters is helyet kapott a frontborítón.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteAm en nem ertem mit jelent ez
marco
13 éve, 8 hónapja és 2 heteTalán a „Bot igazsága”, vagy a „Botban az igazság” lenne a legjobb rá, de inkább Man mondja majd ki az „igazságot”!🙂
maniac
13 éve, 8 hónapja és 2 heteVagy az „Igazság botja”.🙂
marco
13 éve, 8 hónapja és 2 heteNa mondtam én, hogy megmondja a tutit.🙂