Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A nyár első havában a korábbi terveknek megfelelően újabb kiegészítővel fog gyarapodni a Dungeons & Dragons Online világa, Menace of the Underdark címmel ugyanis egy vadonatúj expanzió jelenik meg az egyik legismertebb fantáziavilág alapján készült MMO-hoz, méghozzá június 25 magasságában. A jobb helyeken ugyanakkor a bővítmények számára is rendeznek előzetes béta teszteket, a sorból pedig úgy tűnik, hogy a Turbine sem akar kilógni, hiszen jövő héten egy zárt béta keretein belül mutatja be a játékosoknak a Menace of the Underdark kiegészítőt.
Az esemény várhatóan május 10-én veszi kezdetét és a készítők tervei szerint várhatóan mindazok részt vehetnek majd rajta, akik előrendelték vagy az említett időpontig előrendelik az expanziót.
Így tehát amennyiben mi magunk is szeretnénk részt venni a tesztekben, nem kell mást tennünk, mint ellátogatni a Dungeons & Dragons Online hivatalos honlapjára, majd onnan előrendelni a bővítményt, amely június 25. magasságában fog végleges formában is debütálni, így feltehetően a zárt béták is addig fognak zajlani.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteCsak az bétázhat aki előrendeli?😮
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteNem rossz. De a video gyenge.