Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az európai videojátékos korbesorolással is foglalkozó PEGI a mai napra virradóra előhozakodott legfrissebb bejegyzett címeivel, amelyek között egy igencsak komoly érdekességet találhattak a kíváncsiskodók, a Sony ugyanis korbesorolási szándékkal regisztrálta az eredeti Deus Ex epizódot, méghozzá abból a célból, hogy az PlayStation 3-ra is megjelenhessen. A legendás akció-szerepjáték természetesen kizárólag digitális címként fog befutni a PlayStation Network kínálatába, tehát dobozos változat nem várható belőle, de az eset így is megdöbbentő lehet a rajongók számára.
A legendás első Deus Ex még PC-s címként látta meg a napvilágot éppen az ezredfordulón, majd 2002 magasságában készítettek belőle egy PlayStation 2-es átiratot is Deus Ex: The Conspiracy címmel, amelyben új átvezetőket, lényegesen élőbb háttérzenéket, automatikus célzórendszert, rövidebb töltési időket és megszépült küllemet tapasztalhattunk, ám sajnos multiplayer nélkül.
Hogy a Sony melyik változatot szeretné most elérhetővé tenni PlayStation 3-ra, az egyelőre kérdéses, mint ahogyan sajnos az is, hogy lesz-e valóság a fentiekből, de a PEGI szerint igencsak úgy tűnik, hogy igen.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteNa ezt csipáznám!🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteNekem abszolút nem hiányzik ez a cím ps3-ra…
gymtonic74
13 éve, 8 hónapja és 2 heteA megszépült küllem Ps2-ön, egyenlö volt a brutális szögleteséggel. A várost ábrázoló háttér textúra, meg egy nagy szines paca volt. Abban az idöben, a vele szinte együtt megjelenö Gran Turismo 3 A-Spec és a Deus Ex között, volt 6 év minimum technikailag. De ez csak amolyan mellék zönge volt. Jó játék, de még egyszer nem érdekel, föleg hogy pénztárca lapulást eredményez a beszerzése. Inkább az elsö Half Life, kissé megcsiszolva. Az amúgy is szebb volt Ps2-ön.
braddock
13 éve, 8 hónapja és 2 heteSem a régi sem pedig az új nem jött be!
xpforever
10 éve, 9 hónapja és 2 heteLett ebből valami?