Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ebben a mai gyarló világban már semmi sem pontos és mint a Vigil Games bejelentéséből kiderült: a Halál sem az, pedig hátason érkezik. A fejlesztők éppen tegnap ecsetelték nekünk, mennyivel könnyebb a munka, ha már adva van egy játék alapkoncepciója, csakhogy úgy fest, a Halál lovasának még ez sem volt elég ahhoz, hogy időben a színünk elé járuljon. A Vigil egész augusztusig halogatja a játék megjelenését, mégpedig Danny Bilson elmondása szerint a további polírozás érdekében.
Ez csak egy kis késés, de ígérjük, megéri kivárni az augusztusban megjelenő játékot! Ez remek hír a Vigil számára, mert ezáltal lehetőségük nyílik több időt fordítani a polírozásra és arra, hogy a Darksiders II valóban elérje azt a magas szinten, amit a csapat célul tűzött ki elé. A játékfejlesztésben a több idő mindig a minőség javulását jelenti, és a Vigil elkötelezte magát arra, hogy biztosítsa a döntő Darksiders élményt.
A Vigil hozzátette:
A Darksiders II alapjában véve nagyobb játék, mint elődje és a projekt megköveteli a lehető legtöbb polírozásra fordított időt…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 5 napjaNevetséges kamuszöveg. Késnek, mert késnek. Ennyi.
shadow_1
13 éve, 9 hónapja és 5 napjaBizonyára szívesebben játszanál hamarabb egy félkész játékkal. 🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaOtt a pont.🙂