Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb projektbe fogott a kalandjátékosok körében istennőként tisztelt Jane Jensen, aki Pinkerton Road névre hallgató és egyben frissen megalapított stúdiójával bejelentette első közös videojátékát, a Moebiust, amely saját bevallása szerint egy metafizikus sci-fi thriller lesz. A 2013 márciusára ígért alkotás természetesen egy klasszikus point n click kaland lesz, ahol hátsónézetből irányítjuk majd főhősünket és nem csak casual, hanem true adventure mód is megtalálható lesz benne, így az alkalmi játékosoknak és a hardcore kalandoroknak is képes lesz kihívást nyújtani a.
A hivatalos közlemény szerint a Moebius főhőse Malachi Rector névre hallgat majd, aki előszeretettel gyűjti és kutatja az ókori antik leleteket, hogy aztán jó pénzért tovább adjon rajtuk. Malachi így éli nyomorult kis életét egészen addig, amíg manhattani otthona, ezzel együtt pedig értékes műtárgyai porig nem égnek egy tűzvész miatt. Hősünk ekkor úgy dönt, hogy más útra lép és felkeresi Amber Dextert, a híres milliomost, hogy rejtélyes ügyletek után nyomozzanak.
A Moebius által lefestett történet ezek után veszi majd kezdetét, mindenesetre egyelőre az alapkoncepció nem tűnik túl izgalmasnak, de bízunk Jane Jensen kiválóságában!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 5 napjaBármit csinál, várós!🙂
jezzahun
13 éve, 9 hónapja és 5 napjaérdekes,kiváncsi leszek rá az tuti biztos🙂