Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az RPG-k egyik újabb ígéretes példánya készül záros határidőn belül megrohamozni a konzolokat, és hogy ez a roham kellően elegáns legyen, a Capcom bejelentette a játék demóját, mellyel várhatóan jövő héttől vihetjük próbakörre a címet. A bejelentés szerint az Xbox LIVE-on és a PlayStation Store-on április 25-étől lesz elérhető a demó verzió, amihez a vállalat a következő mondatokat mellékelte:
A demó lehetővé teszi, hogy három Pawnból álló csapatoddal tapasztald ki a játékbeli karakterek két osztályának stílusait, méghozzá két kihívást jelentő harc során.
A közelharc specialistájával, egyben a támadásokban és ellentámadásokban jártas Harcossal (Fighter) földalatti csatornákon és kamrákon kell áthaladnod, mielőtt a Prológus küldetésben összecsapsz a halálos Chimerával. A gyors és fürge Vándor (Strider) fegyverei az íj és a tőr – ügyesen használd őket, ha le akarod győzni a Griffmadarat a Gransys fővárosát övező nyílt terepen.
A Dragon’s Dogma május 25-én szándékozik megjelenni; amennyiben pedig halvány lila gőzötök sincs a történetről, úgy csak rátok vár a ma reggel leközölt Dragon’s Dogma trailer.