Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom által közölt legfrissebb konkrétumok szerint várhatóan már ezen a héten minden fontos információ kiderül a PC-s Street Fighter x Tekkenről, így többek között elindulnak például a hozzá kapcsolódó előrendelői akciók, amelyeknek világszerte lesznek standard elemeik is. A megromlott egészségi állapotú Yoshinori Ono az esettel kapcsolatban kijelentette még, hogy már lázasan dolgoznak a cím optimalizálásán, így a PC-s rendszerkövetelményekről is hamarosan leránthatják majd a leplet.
A korábbi botrányok miatt Ono külön kiemelte, hogy nem kapnak majd helyet a játék lemezein a különféle DLC csomagok, amelyeket csak pénzért cserébe fogunk tudni feloldani, azokat ugyanis kisebb javításokhoz hasonló formában tölthetünk majd le a megjelenést követően.
Sőt, mint kiderült, minden egyes hibajavítás egyben egy tartalmi frissítés is lesz, amelyet várhatóan ingyen tölthetünk majd le a Steam kínálatából. Apropó Steam, a Capcom szerint érdemes lesz a nyugati játékosoknak a Valve disztribúcióját megtekinteniük előrendelési szándékkal, várhatóan ugyanis ott lesznek majd a legjobb előrendelői akciók.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteRemélem azért steam nélkül is működni fog…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 hetecsoda hogy lesz pc-re
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteNa legalább csinálják!😄