Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Idő előtt kiszivárgott a legújabb Pókember videojáték, avagy a The Amazing Spider-Man borítóképe a világhálóra - amit a legtöbb helyről már töröltek is, így jó minőségben szinte lehetetlen beszerezni -, PlayStation 3-as változata pedig egy apró, ám mégis érdekes információt szolgáltatott. Amint ugyanis erről a borítóról kiderült, a játék Sony konzolokra szánt átiratát akár hadonászva is végigjátszhatjuk majd, a fejlesztők ugyanis integrálni fogják hozzá a PlayStation Move támogatást.
Röviddel a történtek után egyébiránt megszólalt a témában Jonathan Gendron, a Beenox PR menedzsere, aki elismerte és egyben megerősítette, hogy a The Amazing Spider-Man PlayStation 3-as átiratai valóban támogatni fogják a PlayStation Move-ot.
Hogy egy Pókemberes videojátékban ezt miképpen képzeljük el, azt egyelőre nem tudjuk, de az illetékesek remélhetőleg még a júniusi megjelenés előtt legalább egy videó segítségével prezentálják ezt az opciót. A The Amazing Spider-Man a nyár első havában, PC kivételével tulajdonképpen minden jelenleg futó platformra megjelenhet.
shade
14 éve, 4 hónapja és 1 napjaNincs még elegük ebből a spidermanból? -.- Kezd már baromi unalmas lenni.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 napjaKirrrály!🙂
marco
14 éve, 4 hónapja és 1 napjaMondjuk ehhez el tudom képzelni a Move-ot!🙂 Hadonászva lőjük a hálót meg ilyenek.🙂 Jó ötlet!
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 napjaUnalmasak voltak az elődök meg gagyik, de reméljük épp ez a játék lesz ami kihúzza a csávából a sorozatot.🙂
shade
14 éve, 4 hónapja és 23 órájaUgyan ezt reméltük az előző 4 spiderman játékról is…
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 23 órájaIgaz…🙂
doublew
14 éve, 4 hónapja és 23 órájaKíváncsi vagyok erre a Move-os dologra!
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 23 órájaVégre értelmet nyer a Moveom😄 Amúgy a Kinectes SW itt Moveal sokkal értelmesebb lenne pl, d emindegy.
kekmedve
14 éve, 4 hónapja és 22 órája„fiam már megint összejárkáltad a plafont!”
„De, annyira szeretek move-al pókemberezni!!!”
marco
14 éve, 4 hónapja és 22 órájaA Medve monnyon le! xd
braddock
14 éve, 4 hónapja és 6 órájaAz elődök nagyon szarok voltak!Ez talán végre jól fog sikerülni!