Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ugyan a Gravity Rush a tervek szerint csak valamikor június magasságában kerülhet a nyugati, így többek között az európai boltok polcaira is, nem árt időben tájékozódni afelől, hogy a gravitációra kiélezett alkotás miféle bővítményeket kapott már a múltban Japán határain belül. Az ott megjelenő kiegészítések ugyanis várhatóan vagy már alapjáraton helyet kapnak a Gravity Rush júniusi nyugati premierjekor vagy később ugyanúgy, DLC formájában fognak megjelenni hozzá, de akárhogy is történjen, a Sony biztosan nem hagyja majd talonban a csomagokat.
A többes szám pedig nem véletlen, a Gravity Rush ugyanis a múltban már kapott egy letölthető tartalmat az illetékesektől, legfrissebb információink szerint pedig egy második csomag is úton van már hozzá, ami április első hetében kerülhet fel a japán PlayStation Network kínálatába.
A Sony mindemellett megemlítette, hogy ennyivel nem elégszenek majd meg, a későbbiekben ugyanis egy harmadik kiegészítés is megjelenhet a Gravity Rush-hoz, így mire arra kerül a sor, hogy júniusban nyugati változatot kapjon a program, egész szép DLC kínálatból válogathatnak maguknak az európai és az amerikai játékosok.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 heteJó játéknak néz ki, jöhetne asztali konzolra is.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 hetede komoly a latvanyvilag
shade
13 éve, 9 hónapja és 4 heteMilyen látvány? Ez csak egy rajz?
braddock
13 éve, 9 hónapja és 3 heteVitára elég!