Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony Online Entertainment közleménye szerint újabb ünnepségre készül a játéktörténelem egyik leghosszabb ideje aktív MMO játéka, avagy az Everquest, amely a napokban be fogja tölteni a 13. évfordulóját, ami a gyengébbek kedvéért annyit jelent, hogy a cím már 13 éve van jelen a színtéren töretlenül és rendületlenül. Az alkotás ugyan a közelmúltban már kénytelen volt a free to play üzleti modellre váltani, ez azonban a legutóbbi jelentések szerint csak jót tett neki, hiszen ismét megtelítődtek a szerverek, aminek hála az évfordulóra szánt eseményeket is nagyobb érdeklődés övezheti.
Ahogyan az ugyanis szokás, az Everquest 13. születésnapját az illetékesek ünnepi eseményekkel kívánják feldobni. Ez idén rengeteg új küldetést fog jelenteni, így stílusosan 13 nagyobbat, amelyeket naponta tesznek majd közzé a készítők, de mellettük elérhető lesz 40 kisebb misszió is, amelyek a korábbi évfordulókra megálmodott questekból lettek összeválogatva.
A 13. születésnapra a Sony Online Entertainment elérhetővé tesz mindemellett egy vadonatúj raidet is, de egy új opció is várja a játékosokat Hero’s Journey címmel.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteAz kemény😮
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteGrafikailag amúgy fejlődött ez az évek folyamán?🙂