Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jövőben is folytatja Super Robot Wars-sorozatát a Namco Bandai, tudtuk meg a Sony által rendezett PlayStation Vita Videogame Heaven rendezvényen, amelynek keretein belül a csapat bejelentette, hogy a cég új hordozható konzolján kívánja feléleszteni legendás szériájukat. A Super Robot Wars története ugyanis egyenesen a kilencvenes évek elejére vezethető vissza, a franchise első ízben ugyanis 1991-ben mutatkozott be, még Nintendo Game Boy masinákon, ám az elmúlt évtizedek alatt legalább két tucat platformot megjárt már.
A cím elsősorban egyébiránt Japánban és a tengerentúlon ismert, az európai játékosok közül leginkább csak a legfanatikusabb réteg hallhatott róla, ám ez a jövőben megváltozhat, a Namco ugyanis világszerte szeretné megjelentetni a legújabb, PlayStation Vitára szánt Super Robot Wars videojátékot, amelyhez egyelőre sem végleges cím, sem hozzá kapcsolódó információk, sem egyebek nem hangzottak el a bejelentéskor, így be kell érnünk annyival, amit a fenti sorokban átadhattunk nektek, minden más információ egyelőre titkos.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteAlakul a Vita!🙂 Helyes!🙂
Remélem, leengedik hamar az árát!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteEz a kép a játékból van?😮 Mert ha igen akkor naggggyon kúl!🙂
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 heteHa jól sejtem akkor arra várhatunk jó sokáig!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteA cikkben benne van hogy még semmit nem tudni róla ami konkrét lenne, tehát nem.
kekmedve
13 éve, 10 hónapja és 1 heteJó a kép!😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 hetefront mission 6-ot akarok