Az új Linux Mint 12 Lisa LX DE a legfrissebb, 3.0-ás verziószámot viselő Linux kernel köré épül, az előbb említett LX DE grafikus felületből pedig az új 0.5.0-ás kiadással van felvértezve. A korábban beharangozott KDE-s társához hasonlóan már a frissen megérkezett operációs rendszer is úgynevezett Hybrid ISO állományként érhető el, aminek eredményeként ha pendrive-on szeretnénk létrehozni a telepítőt, immár nem feltétlenül szükségesek az eddig elengedhetetlennek számító „Unetbootin” vagy „Startup Disk Creator” segédprogramok használata. A Linux Mint 12-vel debütáló hibrid lemezkép telepítő rendszere egyszerűen a „dd” utasítással, vagy az egyik grafikus frontendjének bevetésével néhány szimpla mozdulattal USB-s meghajtóra másolható.

Az új LX DE verzió örökölte a Lisa KDE változatnál kieszközölt összes módosítást is, kínálatában pedig már új keresőmotor is szerepel, ugyanis az alapértelmezett megoldás immár a Duck Duck Go lett. Ahogy azt már az új Linux kiadásoknál megszokhattunk, az újdonságok listájáról ezúttal sem hiányoznak a különféle finomítások, na és persze a hibajavítások sem.

Az új Linux Mint 12 Lisa LX DE kiadásának egyelőre sajnos még csak a 32 bites változata készült el, ami viszont már letölthető az alábbi linkre kattintva. A 64 bites verzió megjelenéséről egyelőre még nem közöltek semmiféle információt.

A Linux Mint 12 Lisa LX DE rendszerkövetelménye:

32 bites X86-os központi feldolgozó

256 MB rendszermemória

3 GB üres terület a háttértárolón

800 X 600-as felbontást támogató grafikus vezérlő

CD vagy DVD optikai meghajtó, illetve USB portot használó meghajtó

A Linux Mint 12 Lisa LX DE letöltése