Az 1920-as évek Amerikájába, azon belül is Atlantic City-be kalauzoló alkotásban egy igencsak velős kampány kap majd helyet, valamint a fentebb említett körökre osztott harc mellett olyan kiegészítő momentumok, mint a fedezékrendszer vagy a lopakodásra kiélezett akciók.

Az Omerta küldetéseinek érdekessége tehát az lesz, hogy olyan formában hajtjuk végre a kitűzött feladatot, ahogyan a legjobban tetszik, a szerepjátékos elemeknek köszönhetően pedig képesek leszünk fejleszteni és menedzselni saját kis maffiahálózatunkat, de legfőképpen embereinket.

A 15-20 órás játékidővel kecsegtető alkotás kompetitív és kooperatív játékmódot is tartalmazni fog és bár elsősorban nem a küllemével fog hódítani – habár azzal kapcsolatban sincs szégyenkezni valója -, így is az idei esztendő egyik legérdekesebb címének ígérkezik. Készül PC-re és Xbox 360-ra, megjelenésére 2012 végén számíthatunk.