Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb videojáték csúszásáról érkeztek hírek, amelyeket ezúttal a Haunted Temple munkatársai közvetítettek számunkra a Skulls of Shogunnal kapcsolatban, akik elsősorban a mesterséges intelligencia további csiszolásának, valamint a bugok maradéktalan kigyomlálásának érdekében ütötték nyélbe a csúsztatást. A Skulls of Shogun hiánya ugyanakkor feltehetően csak azoknak a játékosoknak fog feltűnni, akik birtokolnak otthonaikban legalább egy Xbox 360-at.
Az alkotás ugyanis csak és kizárólag erre a platformra, a pontosítások kedvéért kifejezetten digitális címként jelenhet majd meg, az előrejelzések szerint pedig, amennyiben még megjelenik a közeli jövőben a játék, úgy igencsak sikeres lehet majd, hiszen a tavalyi E3 kiállításon történt bejelentést követően a Skulls of Shogun elnyerte az expó legjobb stratégiájának címét.
Hogy erre a titulusra a megjelenést követően is méltóképpen pályázhat-e a játék, az egyelőre kérdéses, hiszen újabb premieridőpontot még nem jelöltek ki hozzá a készítők.
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn is bírtoklok egy Xbox360-ast de nem fog feltünni a játék hiánya mert nem is érdekel!