Az első csomag a Battlefield 3: Close Quarters névre hallgat, s ehhez híven 4 mapot tartalmaz majd, többnyire a közelharcra összpontosítva. A csomagot júniusban szándékozik megereszteni a vállalat.
Második indulónk az Armoured Kill, amely új szekerekkel bővíti ki a játék járműfelhozatalát, illetőleg terjedelmes, nyitott terű pályákkal is megörvendeztet majd bennünket. Eme mapok között szerepel a „DICE által alkotott valaha legnagyobb” is.
Az End Game címet viseli az utolsó csomag, amely a fejlesztők elmondása szerint annyira titkos, hogy „csupán néhány stockholmi ember tud róla”. Nos, ennek ellenére mi tisztában vagyunk vele, hogy a pakkban lesznek új fegyverek, achievementek/trófeák és/vagy járművek is.
Mindeközben a GDC falain belül a DICE kihirdette: szándékában áll egy elsősorban konzolos „szerverbérlési” (rent-a-server) programot foganatosítani, mely lehetővé tenné a játékosoknak a saját személyre szabható szerverek létrehozását. A közeljövőben még feltehetően hallani fogunk a dologról…
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteEz a szerveres dolog érdekesen hagnzik. Ki lehetne vele kerülni a bannolásokat esetleg?😮
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteBar szerintem nem ez a cel lehet hogy igazad van.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteAlakul ez alakul. Lassan meg is veszem😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteJó sokára jönnek ezek a dlck😮
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 hetejobb későn mint soha
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 2 heteEz nagyon jól hangzik. Bár a ps3 exkluzív csomagnak én nem örülök mivel pc-n játszom Bf3-at 🙂
Viszont ez az Armoured Kill baromi jó lesz. Szinte látom lelki szemeim előtt a hatalmas pályákon zajló tankcsatákat 🙂
Kár, hogy ezeket a dlc-ket már meg kell vennem nekem is, mert gondolom már nem vágják hozzá ingyen a Limited Edition tulajokhoz 😄
A szerver bérlés dolog konzolra meg jó ötlet. Fura, hogy míg az Activision próbálja megölni a dedikált szervereket még pc-n is addig az EA még konzolon is szorgalmazza őket.
A bannolásokat ettől még megkerülni nemigen lehet. Attól, hogy belépj a játékba egy központi szerveren be kell jelentkezni. Csak annyi, hogy a játék maga az egy saját, bérelt szerveren zajlik majd. Pc-n is vannak dedikált szerverek.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteAkkor az nem az igazi…🙁
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteén idén már játékot sem veszek( válság van sajos) csak a battlefield 3 dlc-it! max eladom azt a huladék mw3-at
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteHa nem csalsz, mit erdekel teged, hogy bannolnak-e vagy sem?
Vagy xbox-os gep banra gondoltal?
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteJaj de szépen fogalmaztál!Bár kétlem hogy a hulladék szó elég megfelelő lenne az MW3-ra!