Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mobiljátékokkal foglalkozó fejlesztőcsapatok döntő többsége óriási hibát követ el abban az esetben, ha egy adott játékot csak és kizárólag egy mobilkészülékre jelentet meg. Ebben a cipőben járt egy ideig az Imangi Studios is, akik Temple Run című alkotásukat várhatóan márciusban Androidos készülékekre is leszállítják, holott az korábban csak iOS rendszerekre volt elérhető. A készítők ráadásul már pontos megjelenési dátumot is kihirdettek az átirat premierjéhez.
Ennek fényében a teljes egészében free to play modellen nyugvó alkotás március 27-én kerülhet fel az Android Marketplace kínálatába, ahonnan minden egyes komoly kalandot kedvelő játékos szabadon letöltheti a végeredményt.
A Temple Run betöltését követően ugyanakkor hatalmas menekülésekben vehetünk részt, amelynek keretein belül az érintőképernyő, valamint a gyro vezérlők segítségével irányíthatjuk az alkotás kampányának főhősét, akivel ősi templomok és romok közül kell megszöknünk, miközben száz és száz veszély vár ránk. Az öngyilkos küldetésre Androidon március végén kerülhet sor.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaEnnek örülök, rohadtul addiktív progi.🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaezek a gagyik te jó ég
braddock
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaNekem sem tetszik!