Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai naptól fogva végre már a Steam kínálatában is megtalálható a Double Fine által fejlesztett Stacking című alkotás, ennek az információnak köszönhetően pedig remélhetőleg nem kell lángésznek lennünk ahhoz, hogy kijelentsük, PC-re is megjelenhetett végre a korábban csak konzolokra elérhető program. A Valve disztribúciójából a Matrjoska babákat a középpontba állító aranyosság 10 dollár ellenében vásárolható meg, amely egy a debütálás kedvéért életbe léptetett 33 százalékos leárazás miatt ennyire olcsó.
Az illetékesek ugyanakkor máris összedobtak egy bundle csomagot is a Stacking megjelenésének örömére, aminek keretein belül 20 dollárért vehetjük meg magunknak a Stacking mellett a Psychonautsot is, méghozzá 30 dollár helyett.
A korábban PlayStation Networkre és Xbox Live-ra már megjelent Stacking mindemellett leginkább a puzzlerek sorát erősíti, amelyben számtalan fejtörő vár arra, hogy a Matrjoska babák koncepciójával megoldásokat főzzünk ki az éppen aktuális problematikára.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteEz de marha jópofa!🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteA ruszki lego hát beszarok😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteKurvanagy!😄
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteEzen jót röhögtem!