Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány elszabadult állásajánlatnak köszönhetően a fülünkbe jutott, hogy a Nintendo tulajdonában lévő Monolithsoft stúdiója - amelyet elsősorban igényes szerepjátékairól ismerhetünk - egy kizárólag Nintendo 3DS-re készülő videojátékot fejleszt. A Xenoblade Chronicles készítői a Kyotoban megtalálható stúdiójukba kívánnak effekt-, mozgás- és 3DCG dizájnereket találni Japán határain belülről.
Hogy az új projekt egészen pontosan mit takar, az egyelőre még természetesen kérdéses, hiszen az ajánlatokon kívül egyelőre semmiféle információ nem áll a rendelkezésünkre a készülő produktumról, de mivel a csapat elsősorban RPG-kben mozog otthonosan, erős a gyanúnk, hogy ebben a stílusban próbálnak érvényesülni a hordozható masinára írott program esetében is.
A Monolithsoft ugyanakkor párhuzamosan egy második projekten is dolgozik, még a múlt évben ugyanis kiderült – szintén néhány állásajánlatnak köszönhetően -, hogy a srácok a Nintendo Wii U konzolt is célba vették egy jelenleg még ismeretlen és bejelentetlen alkotással.
braddock
13 éve, 11 hónapja és 2 napjaDe jól néz ki!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 napjaRPG 3DS-re?😮 Az nagggyon kiráááály!🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 napjaÉrdekesen hangzik sztem
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaeywjxhbnfdiboofm, 411 pain, eNYKNDa, [url=https😕/foursquare.com/v/411-pain-corporate-hq/4c0fd50bd67aef3b6e94553d]411 pain[/url], sOhydSY, https😕/foursquare.com/v/411-pain-corporate-hq/4c0fd50bd67aef3b6e94553d 411 Pain AG Office, oZWkbiY.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 napjarsankhbnfdiboofm, raspberry ketones, BRfkWEw, [url=https😕/twitter.com/#!/RaspberryPure]raspberry ketone pure[/url], wkoLoQu, https😕/twitter.com/#!/RaspberryPure raspberry ketone, tCIurVi.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 napjanzzmdhbnfdiboofm, Ativan, cqiliko, [url=https😕/www.premaritalseattle.com/]Overdosing on ativan[/url], WrZCWUg, https😕/www.premaritalseattle.com/ Intranasal ativan, McmwkZb.