Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Remedy jó mulatást kíván mindazoknak, akik a kalózéletre adták a fejüket, és reméli, a játék majd vásárlásra ösztönzi őket. Egy éve még minden vállalat rettegte a világháló kalózait, napjainkban azonban egyre többen tekintenek sztoikus nyugalommal a problémára - lásd: Rovio -, így a Remedy fejlesztőgárda is, akik tisztában vannak vele, hogy az Alan Wake PC-verziójával gyakorlatilag szabad kezet adnak az illegális letöltőknek és másolóknak.
Ám ahelyett, hogy irritáló, ugyanakkor hatástalan DRM-falakkal próbálnák elzárni Alan Wake-et a kalózok elől, a Remedy inkább abban bízik, hogy idővel hajlandóak lennének megvásárolni a játékot. A kiskereskedelmi és digitális kiadással számítanak a mindent elsöprő illegális letöltés-hullámra, ugyanakkor a vállalat nem túlzottan aggódik emiatt:
„Természetesen érdekel minket” – mondta a franchise fejese, Oskari Hakkinen.
Öt éven át készítettük ezt a játékot és rengeteg mindenen mentünk vele keresztül. Remélhetőleg az emberek felfedezik a benne rejlő kultuszt. Mi egy 60 emberből álló kis csapat vagyunk.
Hakkinen reméli, hogy ha végül nem is fizetnek, azért jót fognak szórakozni az illegális letöltők:
Értelemszerűen bízunk abban, hogy az emberek fizetni fognak érte, de ha nem, hát legalább szórakozzanak egy jót. Talán majd valami másra áldoznak egyszer pénzt az Alan Wake univerzumban.
Nyilatkozata végén Hakkinen elárulta, belenyugodott a dologba, hisz a kalózkodással szemben meglátása szerint nem lehet mit tenni.
Nem harcolhatsz ellene. Ez egyszerűen így megy. Természetesen remélem, hogy az emberek a Steam felé veszik az irányt vagy megveszik a dobozos kiadást. Ám ha nem teszik, akkor nem teszik. Emiatt nem fogom emészteni magamat. Ez egyszerűen így működik.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteMekkora arc!😮😮😮
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 hetelehet túlmisztifikálom, de egy ilyen nyilatkozat már generálhat annyi szimpátiát, ami vásárlásra sarkallhat egy-két warezolót…mármint az Alan Wake-kel kapcsolatban
nem álszent, nem agresszív, nem visszatetsző…korrekt
marco
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSzerintem igazad lehet, ez nagyon szimpatikus nyilatkozat. Aki esetleg megteheti hogy megvegye és azért nem tette, mert milyen egyszerű lewarezolni, most lehet azt mondja, bakker ezt most csakazértis…
Elég más, de kb olyan mint amikor a csöves odajön és azt mondja, „aggyá mán egy százost főnök, borra köll”. Sokkal előbb nyomom a kezébe a százast, mint amikor lóg a nyakukban a tábla hogy „hat gyerekem és tíz kutyám van, éhezünk”…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon korrekt hozzáállás! 😮
jezzahun
14 éve, 5 hónapja és 1 hetehát mennyi éjszakázás lehetett a remedynél hogy ezt nyilatkozzák🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSzóval nem lesz másolásvédelme?
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 heteMivel elérhető már a kalóz verzió, ezért feltételezhetően nem volt túl acélos a védelem.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteMár megjelent ez a gém?😮
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 heteMég nem, 3 órát mutat a megjelenésig a Steam rendszere, ezt követően lesz letölthető/megvásárolható.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteDe ha még nem jelent meg, akkor hogy létezik, hogy már virit a torrentoldalakon és már pár ezren letöltötték…?
marco
14 éve, 5 hónapja és 1 heteEz komolyan meglep?😮 A játékok nagy részénél sajnos ez így van…
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 heteIlyen ez a pop szakma…
Nincs ebben semmi meglepő…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteIgazából az lep meg, hogy még nem adta ki a gyártó a játékot, de már egy kalóz csapat kezébe került. Na ez hogy létezik? Engem ez érdekelne.😄 Vlaki felvilágositana?
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteAz örök kérdés!🙂
Több helyről is kimehet…
– A fejlesztők valószínűleg nem fogják kitenni,
– A kiadóból valaki már lehet,
– A gyártósorokról bárki lehet,
– Valamelyik idióta újságíró.
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSteam verziót törtek fel…
ez inkább az újságírós pre-test vonal lesz
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteMegkérdezhetem, hogy milyen VGA van a kezedben(márha az persze)?🙂
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 heteAz..🙂
ASUS MARS…régi kép, még a GS-nél készült.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 hete😮 Bitang kártya. Neked most milyen konfigod van?
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 hete1400 EU körül van.😉
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteVégre kezdik belátni a fejlesztők, hogy nem a mindenféle használhatatlan idióta védelem a megoldás! Én biztos meg fogom venni.
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNos, azt inkább nem írom le, mert páran biztosan anyáznának…
tudok vele játszani, legyen ennyi elég 🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNeeeeee.😄 Annyira brutális.😮 Akk legalább a VGA-t áruld el.😄😉 Amúgy a GC nem olyan oldal ahol anyázni szoktak és irigykedni.🙂
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 heteJa tényleg, ez nem a GSO. 🙂))
2×ASUS Matrix GTX580 🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteEz csak Steamen van?😮 Nincs dobozos verzió?😮
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteAbból még 1 is sok, nem még 2.😄 Gondolom valami brutális i7 meg cikra 16, 32GB RAM feszit a jószágban.😄 Úgy aza 150 FPS egy Battlefield 3 alatt megvan akkor.😄
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteLehet, hogy velem van a baj, de nem értettem a komplett mondanivalóját a cikknek és ez már nem először fordul elő a Cpt_Nihiles cikkeknél.😄 Igazából kicsit bosszantott a dolog, hogy ilyen hülye vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy átruccanok egy másik oldalra és elolvasom ott is az Alan Wakes cikket. Valamiért ott SIMÁN megértettem a mondanivalóját.😄 Nem akarlak ezzel megbántani, s az is lehet csak velem van a baj, de kicsit egyszerűbben is leirhatnád szvsz. Remélem nincs harag és ez csak egy vélemény volt.😉
cpt_nihil
14 éve, 5 hónapja és 1 heteDehogy bántasz meg 🙂 Nem hiszem, hogy veled lenne a gond, elképzelhető, hogy kicsit tényleg megbonyolítottam a dolgot. Vissza is olvastam, többször, de én magam nem találtam követhetetlennek – ami érthető, hiszen én írtam 😄. Le tudnád írni nekem, melyik az a rész (vagy részek?) amit nehezebb megemészteni? Mert akkor kicsit átkalibrálom a bennem nyugvó Tolsztojt és megpróbálok jobban idomulni a kedves Olvasókhoz. Mert ugyebár: első a közönség 😉
Egyébként köszi a visszajelzést, én ezekért inkább hálás vagyok, mintsem pipa. Úgyhogy csak bátran 🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNekem mondjuk mindig érthető itt minden cikk, ezért is szeretek ide járni.
A nyilatkozathoz viszont annyit,hogy ha mindenki így gondolkodna, jobb lenne mind a kiadók, fejlesztők, mind a vásárlók tekintetében.
shade
14 éve, 5 hónapja és 1 heteMiért, Steames lesz? Hát, akkor kétlem, hogy megvenném…😄
kekmedve
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSzerintem nincs semmi baj a Steammel. 🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSteamen én se vásárolok. Nem is vagyok fent. Megbízhatatlan és drága.
shade
14 éve, 5 hónapja és 1 heteDrágának azért nem mondanám, állandóan akció, akció hátán, de számomra is egy megbízhatatlan fos. Igazából nagy részben az a bajom vele, hogy a ráknak futtassam a steamet is azért, hogy játszak, csak lelassítja a gépet, meg ha bezárok rajta valamit jön a hülye reklámjaival. Én hagyom a steames játékokat békében.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSzal letöltöd?😄
matteo_gs
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNo, hát én szépen megvettem…20,99 euro most a Steamen, ennyit szerintem megér ez a játék.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteAnnyit meg.🙂
shade
14 éve, 5 hónapja és 1 heteKénytelen vagyok…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNa de Shadeeee🙂
braddock
14 éve, 5 hónapja és 1 heteHa szereted az ilyen kategóriás játékokat akkor igen megéri!
sasikaa
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNa végre egy okos csapat aki ésszel áll a dolgokhoz. Ha nem töltöm le és nem próbálom ki a Mass Effect-et, meg sem vettem volna. Most már megvan az 1-2 eredetibe. Diablo 2 ugyanez. Fifa 11 ugyanez. Szóval, van ennek értelme, csak sokan akkor sem vesznek meg semmit eredetibe, ha már utánnad dobálják 2000ft-ért. SAJNOS!