Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az 5pb fejlesztőcsapata és a 7Sixty kiadó a hétvége folyamán végre hivatalosan is bejelentették a pletyka szinten már hónapok óta a köztudatban keringő Phantom Breaker-t, amely egy klasszikus kétdimenziós árkád verekedős játék lesz, ami története szerint Japánban, azon belül is Tokióban veszi kezdetét. A koncepció alapján nem kell túl sok egyediségre számítanunk a programtól, hiszen a megszokottan klisés történet mellé leginkább a Street Fighter-sorozat esetében megtapasztalt harcrendszert használja majd fel annyi különbséggel, hogy itt varázslatok és fegyverek is színesíthetik az összképet.
A közlemény szerint a játékban számtalan speciális mozdulat, rengeteg brutális kombó és kétféle verekedési stílus lesz megtalálható. A Phantom Breaker a tervek szerint 14 játszható karaktert tartalmaz majd, megjelenése pedig kizárólag Xbox 360-ra várható, méghozzá valamikor még az év elején.
Hogy nem lesz belőle egy újabb Street Fighter, arra már most mérget vehetünk, de az interneten keringő videók alapján garantáltan jó szórakozás lesz az árkád verekedés szerelmeseinek.
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napjaElég gagyi SF utánérzés..😖
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napjaNagyon tré
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napjaAzért a Street Fighter legyőzhetetlen…
kazuma91
14 éve, 1 hete és 3 napjaNekem inkább BlazBlue és Guilty Gear hatása van a játéknak. De érdekesnek tűnik. 😄
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napjaNekem bejön, bár kicsit idejétmúlt…
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napjaGrafikailag nem mai gyerek de verekedős játékokat nem tudom megunni🙂