Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várhatóan a 2012-es esztendő is tartogat majd számunkra néhány meglepetést a videojátékos színtéren, a kijelentést alátámasztja többek között, hogy az Atlus egy olyan alkotás bejelentésére készül az idén, amelyet már igencsak régóta vártunk. Minderről a Famitsu magazin legutóbbi lapszámában beszélt a kiadó, akik szó szerint úgy nyilatkoztak, hogy az idén: "bejelentjük azt a címet, amire a a legjobban vártatok".
Ha szóba kerül az Atlus csapata, illetőleg a legjobban várt videojáték kifejezés, akkor a legtöbben nyilván a Persona-sorozatra gondolnak, amelynek legfrissebb, szám szerinti ötödik tagja pletyka szinten már évek óta fejlesztés alatt áll a Team Persona brigádjánál, akik az elmúlt hónapokban a Catherine című érdekességet is elkészítették, de feltételezéseink szerint a Persona 5 munkálataiban is érdekeltek voltak.
Erre enged következtetni az Atlus fenti kijelentése is, ami szerint tehát az idén bejelentik nekünk azt a játékot, amire olyannyira vártunk.
vendeg
14 éve, 2 hete és 5 napjaAzt se tudom mi ez. Én biztos nem vártam…😄
vendeg
14 éve, 2 hete és 5 napjaBár így lenne!🙂