Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azt már néhány nappal ezelőtt megtudtuk a Deep Silver alkalmazottaitól, hogy a világ más tájain már szép sikereket bezsebelt Catherine valamikor jövő februárban kerülhet a boltok polcaira, de a mai napon az is kiderült, hogy egészen pontosan mikor. A kissé horrorisztikus szerelmi szálat boncolgató, fejtörőkkel megtűzdelt kalandjátékra ugyanis legkorábban február 10-én tehetjük rá mancsainkat itt az öreg kontinensen.
A játékból a standard változatok mellett egy gyűjtői kiadás is megjelenik majd az üzletekben, amely a Stray Sheep alcímmel lesz ellátva és egy exkluzív póló mellett olyan apróságokat tartalmaz majd, mint egy Catherine-t ábrázoló posztert és két söralátétet, az egész csomag pedig egy pizzás dobozba lesz csomagolva, amely igencsak fontos kellék lesz a játékon belül is. Ha tehát már korábban felkeltette érdeklődésünket a játék, nyissuk ki naptárainkat és karikázzuk be rajta február 10-ét, akkor érkezik ugyanis meg Európába a Catherine, várhatóan PlayStation 3 és Xbox 360 platformokra.
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteBazd…és PC megint kimarad…?
braddock
14 éve, 1 hónapja és 1 heteEzen már meg sem lepődök!
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 1 heteén se, a pc haldoklik. sajnos
ryosan
14 éve, 1 hónapja és 1 heteBe van tervezve a drágaszág!Állatul fogok mutatni a rózsaszín pólóban!😄
ipet
14 éve, 1 hónapja és 1 heteElső napos vétel lesz! Yeeeeeeeeaaaaaaahhhhhaaaaaawwwwww😄
ipet
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNe viccelj! pont ma fogom megvenni pc-re a Still Lfie 2-t😄