Történelmünk és mai világunk csak úgy hemzseg az elvetemült politikusokban, kapzsi brókerekben, faragatlan pincérekben… a lista szinte végtelen, más szóval: akad meló bőviben az Assassin’s Creed kadétok számára; és mindez persze még pénzt is hoz a Ubisoft konyhájára. A „kellemes” és „hasznos” szavak ilyetén ötvözete pedig minden további nélkül garantálja a franchise gyarapodását.
A Ubisoft fejesei egyelőre még nem tartanak igényt önbizalmunk 1%-ára: Tony Key, a vállalat értékesítési és marketinges alelnöke elárulta, a közeljövőben nem áll szándékukban megtörni a varázst. A cégtől tehát távol áll a „c-c-c-combo breaker” kifejezés.
„Az Assassin’s Creed nem csupán a mi, de az egész ipar szempontjából egy jelentős cím” – ecseteli Key. – „A fő történetet vélhetően az örökkévalóságig folytatjuk. Ezzel a címmel azt kezdhetünk, amit csak akarunk – ez képezi felépítésének legérdekesebb részét. És mint mondtuk, ez Ezio-féle történetének vége; egy remek ugrást jelent a franchise-on belül és a végén kapott válaszok alighanem kielégítenek majd mindenkit, aki játszott már a korábbi játékokkal.”
És noha a 2009-es évtől egymást követik az évente megjelenő AC univerzumot bővítő matériák, Key úgy véli, a minőséget nem áldozták fel az annuális megjelenés oltárán.
„Folyamatosan azzal a kérdéssel szembesülök: ‘Hogyan vagytok képesek egyetlen év alatt elkészíteni?’ Sokkal többet dolgozunk rajta egy évnél és ez csupán a történet egyik fele; több stúdiónk is van. Az Assassin’s Creed egy megtervezett cím. Ez azt jelenti, hogy nagy energiát fordíthatunk rá. Határozottan sokan töprengenek rajta, tehát temérdek ember dolgozik a majdani iterációkon, és így, míg ezek a játékok készülnek, mi már a következőkön gondolkozunk.”
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 hetemindenesetre azért elég fura hogy évente ki tudnak adni egy újat. én örülök neki amúgy
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 hetehát egyszer aér csak vége lessz😄
shade
14 éve, 1 hónapja és 2 heteVége hát, csak tudnák, tudod mint a barátok köztöt. Nagyon remélem, hogy ez a sok kapkodás nem fog a játék rovására menni.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteHát szerintem már most arra ment. Az ACR nem az igazi szvsz…
shade
14 éve, 1 hónapja és 2 heteKinek mi, szerintem még mindíg adja a szintet, tartja azt, hogy minden rész egyre jobb.
marco
14 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem is egyre jobbak.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 hetenekem meg az elso resz nagyon tetszett a masodik mar unalmas volt, monoton. az acr-t mar ki sem probaltam, nem koltok ra
shade
14 éve, 1 hónapja és 2 heteHá, akkoeled van a baj,az első réz volt leg unlmasab. A másoikmeg vszt jó oltés rohadt oszú, a rothrhoodmár furcsa olt, zonmár sokat degeskdtem, a evltios me hát, kifogásolatatlan, áltozatos, bárövidebb valamivel.
marco
14 éve, 1 hónapja és 2 heteTe sem aludtál Shade?😄
shade
14 éve, 1 hónapja és 2 heteHát nem szokásom. 😄
shade
14 éve, 1 hónapja és 2 heteAztakurva, most nézem csak, hogy mit írtam. xD
shade
14 éve, 1 hónapja és 2 heteSzóval….
Hát akkor veled van a baj, az első rész volt az unalmasabb. A második veszett jó volt és rohadt hosszú, a brotherhood már furcsa volt, azon már sokat idegeskedtem, a revelations meg kifogásolhatatlan, változatos, bár rövidebb valamivel.
Fú, bele izadtam mire ezt leírtam rendesen, iszok még egy kávét. 😄
motyuka
14 éve, 1 hónapja és 1 hetenekem nincs semmi bajom az éves jelenésekkel, mert szintet simán tartják, sőt grafikailag jobb, hogyha játékmenetben lehetne jobb is, de azért megvan az a tipikus AC feelingje még a reveleationsnek is szóval semmi bajom nincs ezzel 🙂
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteJa, bár érdekes, nekem a kedvenc részem eddíg a második rész. 😄 Meg most a Reveltations szerintem át fogja venni a kedvenc cím helyét. 😄
alndor
14 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem azért lassan abba hagyják(🙁), mert a *SPOILER*
világvégét 2012-re mondják a játékban, és azt ugye lassan elérjük, és akkor már megszűnne az az illúzió, hogy „lehet, hogy tényleg megtörténik?”.
cpt_nihil
14 éve, 1 hónapja és 1 heteDe erre csak ezzel a címmel kezdtek utalgatni,aminek szerintem nem képezi alappillérét a 2012-es világvége dolog 🙂
alndor
14 éve, 1 hónapja és 1 heteMármint melyik címmel?
arianna
14 éve, 1 hónapja és 1 heteAkkor ezek szerint tényleg igaz a hír, hogy minden évben kiadnak egy újabb AC-t. Egyre nagyobb fanatikus leszek. xD
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, melyik a legjobb része, de nekem eddig a Brotherhood tetszett a legjobban.:3
xpforever
10 éve, 9 hónapja és 2 heteHát, elnázva az éveket, a CoD mellett ez is évenkénti befutó lesz 😄