Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy igazán innovatív, legtöbb elemében egyedinek nevezhető alkotással gazdagodott a mai napra virradóra az Andorid Market, így azok a felhasználók, akik Androidos készülékekkel rendelkeznek máris nyugtázhatják a World of Goo megjelenését, amely egészen december 5-ig kedvezményes, alig három dolláros áron lesz megvásárolható a rendszerről. A 2D Boy alkotása a készítők elmondása szerint az Android 2.2-re lett szabva, de természetesen az újabb verziókkal sem lesz gondja a kicsikének.
További jó hír még, hogy az Android Market kínálatában elérhető a World of Goo ezen változatának kipróbálható verziója is, amely teljesen ingyenes és kellőképpen bemutatja számunkra a játék milyenségét, vásárlás előtt tehát érdemes lesz megtekinteni az előzetest. Maga a program ugyanakkor semmiben sem különbözik korábbi testvéreitől, egyedül az achievement-rendszer megjelenése jelent egy kis módosulást, de mind az utánozhatatlan játékmenet, mind más tulajdonságok megmaradtak a régiben.
A World of Goo tesztjét a Game Channel-en is elolvashatod.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteNa azt hiszem megvan a következő pár hétre a pötyögni valóm…🙂
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteNagyon nagy🙂
marco
14 éve, 1 hónapja és 2 heteEz egy jó játék!🙂
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteAz első értelmes android app!😄D
totyak
14 éve, 1 hónapja és 2 hetePc-n nagyon elvoltam vele annó. 😄