A THQ-s Kevin Kraff ugyanakkor elmondta, hogy az egymilliós mérföldkő szerinte még csak a kezdet, hiszen a játék megjelenése után véleménye szerint ez a szám bőven megsokszorozódhat. Annyi szent, hogy egy ilyen mértékű érdeklődéssel már most jó esélyeket latolgathatunk a harmadik Saints Row játék számára, amelyről éppen tegnap derült ki, hogy a háttérben már folytatása is készülődik, tehát a fejlesztők biztosak a sikerben. Hogy mégis mit sikerült összehozniuk, arra legkorábban a jövő héten deríthetünk fényt, akkora várható ugyanis az alkotás premierje.