Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Team Sonic feje, avagy Takashi Iizuka egy igencsak érdekes interjút adott a minap a Gamasutra kíváncsi újságíróinak, amelyben elmondta, hogy idén véget ér a Sonic húsz éves évfordulója körül kialakult mizéria, aminek köszönhetően 2012-ben egy vadonatúj, standard Sonic játékot kapunk majd a csapattól. Hogy mit ért pontosan "standard" alatt Takashi Iizuka, azt nem tudjuk, de reményeink szerint azt, hogy nem a 20 évvel ezelőtti pályákat felhasználva alkotnak meg újabb Sonic videojátékokat.
A Sonic Generations ugyanis bár jó ötlet, illetőleg értjük a 20 éves évforduló apropóját is, de nagyon örültünk volna annak is, ha emellett egy vadonatúj, modern Sonic videojátékkal is megörvendeztet minket a Team Sonic. A rajongók többsége nyilván nem igényelne forradalmi újításokat, csak egy újabb aranyos történetet, néhány új pályát és milliónyi összegyűjthető aranygyűrűt a féktelen sebesség mellett. Ha minden a tervek szerint halad, akkor jövőre a Sonic 4: Episode 2 mellett valóra válnak álmaink.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 heteÚgy legyen! Jó lenne egy eredeti Sonic!
marco
14 éve, 2 hónapja és 1 heteMindegy mi, csak Sonic legyen!🙂
Annyira hiányzik már a kis kék figura hogy hihetetlen! Múltkor már emulátorral csörgettem egy kicsit a karikákat!🙂
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 hetesonic az egyik legemblematikusabb figura a játékiparban. azt nem mondanám hogy mindegy mi jön ki sonic szereplésével de tény hogy majdnem mindent el lehet vele adni ha jó, ha nem.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 heteutóbbi időben mario is szar verziókkal jött
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 hete+1
kazuma91
14 éve, 1 hete és 6 napjaÉn most vittem végig a Sonic Generations-t és jó volt. Szerintem. De arra kíváncsi leszek, hogy mit fog alkotni 2012-re a SEGA és a Sonic Team. 😄