Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy igencsak lehetetlennek tűnő pletykától volt hangos a mai nap reggelén a világ videojátékos sajtója, történt ugyanis, hogy a tegnap esti órákban feltűnt az interneten egy kép, amely egyenesen a Soul Calibur V-ből származik, középpontjában a karakterválasztó képernyővel. A történetben eleddig semmiféle furcsaság nem lenne, azonban a kiválasztott harcos képében nem mást, mint az Assassin's Creed-sorozat egyik főhősét, Eziot láthatjuk. Ezio, mint árkád harcos a Soul Calibur V-ben?
Hacsak nem egy mesterien előállított Photoshop képről beszélünk, akkor igencsak úgy tűnik, hogy a Namco Bandai a háttérben szövetkezett a UbiSofttal. A kép eredetéről sajnos semmit nem tudunk, egyelőre az érintettek ugyanis mélyen hallgatnak az esetről, ugyanakkor ne lepődjünk majd meg, ha a hivatalos információk szerint egy kacsa áldozatai lettünk, Ezio ugyanis nem az a tipikus karakter, aki egy Soul Calibur epizódba való. Természetesen ettől még nem lehetetlen a szereplése, ha pedig előbb nem is, jövő márciusban biztosan megtudjuk az igazat, a játék ugyanis várhatóan akkor kerül a boltokba, méghozzá PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
marco
14 éve, 3 hónapja és 1 napjaNem tartanám elképzelhetetlennek, mert Ezio jó bunyós, és vannak speciális képességei, meg fegyverei is, ami egy ilyen játékba belépő lehet. De ettől függetlenül szerintem egy ügyes hamisítvány…
De királyul néz ki!😄
shade
14 éve, 3 hónapja és 1 napjaKirály 😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 napjaszerintem kamu. bár ha az nagyon jól meg van csinálva…😮
shade
14 éve, 3 hónapja és 1 napjaÉn pedig nem tartom kizártnak, hogy betennék ilyen bónusz karinak. Ha arra van esély, hogy Kratos be kerül a mortal komatba, meg a darth vader…😄
marco
14 éve, 3 hónapja és 1 napjaAz igaz.😄
aidonassassin
14 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem tök poén lenne 🙂