Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Level 5 csapata szerint a jövőben már korántsem csak a hordozható Nintendo konzollal rendelkezők kiváltsága lesz a nagy sikerű Professor Layton-sorozat, a fejlesztők ugyanis a jövőben az Apple készülékeire, tehát iOS rendszerekre is készítenek majd vadonatúj epizódokat a professzor kalandjaiból. Az egyelőre rendkívül hiányos ismeretekkel bíró címről sajnos kevés információnk van, de az biztos, hogy nyomozásunk ezúttal egyenesen Skóciába repít minket.
Layton professzor oldalán ugyanis egy rejtélyes gyilkosság ügyében nyomozunk majd, méghozzá két segítővel az oldalunkon, akik Alphendi és partnere, Lucy lesznek, a helyi hatóságok alkalmazottjai. Az iOS-ra készülő alkotás a tervek szerint a Mystery Room alcímmel kerül majd fel az App Store kínálatába, játékmenetét tekintve pedig szinte semmiben sem fog különbözni a régi daraboktól, így ezúttal is komoly fejtörőkre és egy hangulatos kalandra kell számítanunk Layton oldalán. Érkezésről és egyebekről egyelőre még nem esett szó, további információk később várhatók.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 napjaKíváncsi lennék, mennyiért tervezik vesztegetni
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 napjaios mint platform, ezen még mindig ledöbbenek. pedig egyre több cím erre jön ki elsőnek!😮
neurotic
14 éve, 2 hónapja és 3 hetePedig az iOS egy nagyon erős játékplatform lett. Nagyon jó játékok jelentek meg rá és tényleg sok cím elsőként itt jött ki és terjedt tovább. Mondjuk az Angry birds hipe-ot nem tudom megérteni én az első részt is hamar meguntam.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteRészben egyetértek Veled, az iOS valóban erős játékplatform lett. A baj ezzel az hogy egy mobiltelefon készülékről beszélünk.