Az első sértettek közé tartozik az a személy is, aki a Eurogamer fórumán adott hangot felháborodásának, amiért valaki feltörte accountját és a hitelkártyáján lévő közel összes petákját FIFA 12 achievement pontokra költötte:
„Tegnap éjszaka megpróbáltam bejelentkezni az XBLA-ba és észrevettem, hogy a játékosnevem valaki más gépére ‘állították vissza'” – írja speedjack.
„Ezután meglátom, hogy 5000, majd 500 MS pontot vásárolt valaki a hitelkártyámmal. Ami még jobb, hogy minden pontom, ide értve az accountomon maradt 120-at is, eltűnt …mindahányat FIFA 12 tartalmakra költötték tegnap délután, amíg dolgoztam.”
„Letiltottam a hitelkártyám, megváltoztattam a jelszavam és ma reggel felvettem a kapcsolatot a Microsoft-tal.” – írja ugyanezen bejegyzésében speedjack.
Számos egyéb fórumokon is egyre gyarapodnak az ehhez hasonló történésekről számot adó bejegyzések – és valamennyi esetben szerepelnek FIFA tartalmak. Mindazonáltal még senki sem mutatott fel bizonyítékot; ezek tehát továbbra is csupán állítások.
A Game Channel mindenesetre azt javasolja, ellenőrizzétek XBLA accountjaitokat, és változtassátok meg jelszavaitokat – amennyiben azt másutt is használjátok.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteHihetetlen mekkora divat lett a lopás…
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteaz is hihetetlen hogy mennyire nincsenek biztonságban a cuccaink.😕
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteaz is hihetetlen hogy mennyire nincsenek biztonságban a cuccaink.😕
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteElőször felidegesített, hogy nem tudtam bankkártyáról vásárolni, de most már örülök, hogy nem fogadta el a live rendszere .
totyak
14 éve, 3 hónapja és 1 heteLehet, hogy én vagyok túl paranoiás, de én pl. egyáltalán nem vásárolok interneten. Nem szeretném megadni a banki adataimat. Sokkal tisztább, hogy bemegyek a boltba és leemelem a polcról a játékot. Persze érthető, hogy xboxon másképp nem lehet megvásárolni néhány dolgot, de a biztonság érdekében lehet, hogy érdemes kompromisszumokat kötni. Nekem is van GfWL regisztrációm, meg hozzá eredeti játékom, de még soha nem jutott eszembe, hogy annak a rendszerén belül vásároljak. Meg a Steam-et sem preferálom. Így is rengeteg személyes adat fenn van rólunk a neten, nem kell szaporítani.