Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kedvenc Microsoft-unk a tegnapi nap során bejelentette, hogy az elkövetkezőkben nem kevesebb, mint 40 médiapartner fog csatlakozni az Xbox 360 élményt fokozó programhoz, különböző tartalmakkal megspékelve azt, mindezt pedig több mint 20 országban. A figyelemreméltó bejelentést követően pedig szemünk elé is tártak egy trailert, hogy szemléltessék elképzeléseiket.
Amennyiben egy konzol arra kezd törekedni, hogy minél többrétegűbb és szórakoztatóbb tulajdonságokkal robbanjon be a háztartásokba, akkor bizony nem árt, ha elkezdi toborozni a maga kis seregét: a Microsoft is ekképp tesz Xbox 360-as csodaparipájával. Még karácsony előtt hozzávetőlegesen 40 médiapartner – köztük az HBO és a BBC – járul majd hozzá ahhoz, hogy teljesebbé tegyék a Kinect-tel felvértezett Xbox 360 élményt, immáron a háztartás szerves részeként.
A vállalat úgy gondolja, ezzel a televíziózás egy „merőben új korszaka” veszi kezdetét, „amelyben a szórakozásunkra rögvest rákereshetünk, könnyen megtalálhatjuk és teljesen új módon élvezhetjük azt”, a korszerű technológiát képviselő Kinect-tel felszerelkezve.
lacyboy
14 éve, 3 hónapja és 1 hete20 ország ,de Mo tuti nincs köztük 😖
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteNincs hát. Még az is csoda hogy a live van magyarul.😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hetemo… pahh… mi van itt…?🙂
marco
14 éve, 3 hónapja és 1 heteEzt nagyjából egy iptv is tudja.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hetesőt többet is, sokkal többet.
épp csak az xboxos játékokat nem futtatja.😄
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 1 heteJezusom! Senki nem akar mozogni tobbet? Tuti izom sorvadas! Kiveve a nöt, a szoba kerekparon. Ez az evolucio! Ahogy fejlodik a gondolkodas, ugy hanyatlik a test. Mindjart kiabalok is anyamnak, hozza má be a kakaomat. Ösembereink csontjai forognanak a muzeumban, ha ezt latnak. Tuti mamut aldozat lenne mindenkibol, abban a korban. 😄