Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Deep Silver üdvöskéjének emlékezetes teaser trailere (és eladásai) ellenére végül nem hengerelt le minket úgy, mint azt oly sok hónapon át vártuk, mondhatni, csalódtunk. Azonban a túlélő-horror fundamentumát képező története szemlátomást elég fantáziát rejt ahhoz, hogy az felkeltse a mozivilág egyik nagyágyújának figyelmét: a Lionsgate filmstúdió nem sokkal a játék megjelenését követően lecsapott a címre, és bejelentette, mozivászonra óhajtják varázsolni a sajátos hangvételű horrorjátékot.
A filmipar egyik legkiemelkedőbb alakja, a Lionsgate fejébe vette, hogy egész estés mozifilmet csihol a most szeptember elején startolt Dead Island-ből – jelentette be a stúdió együttműködő operatív igazgatója és a Motion Picture csapat elnöke, Joe Drake. Az írásos anyagból kiderül, hogy a Dead Island film munkálatai már a kezdeti fázisban vannak, és előreláthatólag olyan producerek bevonásával készül majd, mint például a Múmia filmekben is közreműködő Sean Daniel.
A Lionsgate elmondása szerint a Dead Island film középpontjában – a játékhoz hasonlóan – leginkább az emberi érzelmek, kapcsolatok és a kötetlen történet állnak majd. Remélhetőleg optimális elosztásban.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 hetevárható volt…
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 heteZombis filmből tengert lehet rekeszteni. Mi lesz ebben a plusz?
shade
14 éve, 3 hónapja és 3 heteHát, ez most nem valami elhagyatott kis városban vagy newyorkban lesz hanem egy szép tengerpartos helyen.
marco
14 éve, 3 hónapja és 3 heteOtt a pont!😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteEz nem csak egy zombis story, ez a DEAD ISLAND 🙂