Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak nagy meglepetést csalt a nagyvilág orcájára az Electronic Arts és a Crytek csapata, hogy jócskán a Crysis 2 megjelenését követően úgy döntöttek, hogy a legendás, kizárólag PC-re megjelent első epizódot konzolokra is elérhetővé teszik, méghozzá eléggé degradált formában, letölthető címként. A bejelentés a hónap elején történt, ám akkor igencsak hiányosak voltak az információink, tulajdonképpen csak annyit tudtunk meg, hogy PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is megjelenik a Crysis.
A mai nap reggelén azonban az illetékesek megerősítették, hogy mikorra várható a program premierje, legfrissebb közleményükből ugyanis kiderült, hogy október 4-én, tehát a jövő hét folyamán várható a konzolos Crysis debütálása, amely legfrissebb információink szerint sem bír majd lényegesen másabb tulajdonságokkal eredeti PC-s önmagához képest. A fentiek mellett kiderült továbbá, hogy Xbox Live-on 1600 MS pontba, PlayStation Network-ön pedig nagyjából 16 fontba kerül majd a letölthető Crysis.
shade
14 éve, 3 hónapja és 3 heteNa kíváncsi leszek rá, hogy mit hoztak ki belőle konzolra 😄
marco
14 éve, 3 hónapja és 3 heteArra én is…🙂
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 3 heteMiert nem lesz dobozos verzio is?
marco
14 éve, 3 hónapja és 3 heteSzerintem egyszerűen nem éri meg nekik kiadni dobozosan… Azért az online terjesztés sokkal költségkímélőbb… Ráadásul ez a jövő, kezdjük el megszokni…
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 3 heteHu de regimodi vagyok. Szeretem ha valami kezzel foghato, amit megveszek. Persze ertheto ez az allaspont. Dehat a Blu ray kitalalasanak igy nem sok ertelme volt. Ennyit a lemezekrol, mint adathordozo. 🙁