Fogalmunk sincs milyen indíttatásból és szisztéma szerint szedi áldozatait kedves Microsoft-unk az Xbox LIVE felhasználói között, azonban az egészben mégiscsak a legbosszantóbb: hogy maguk az áldozatok sem kapnak konkrét választ jogosan felmerülő kérdéseikre, ellenben az illetékes fórumokon hozzájuk vágnak néhány „CTRL+C, CTRL+V” szöveget, amivel az ex-felhasználók valójában semmivel sem kerülnek közelebb az igazsághoz. Miután elvesztették valamennyi trófeájukat, Xbox LIVE GOLD tagságukat és az Xbox LIVE-on vásárolt matériáikat, talán szentelhetne nekik némi figyelmet a szóban forgó vállalat.
A Microsoft eme virtuális sorozatgyilkossága egyértelműen nem „kóser”, és alighanem kártérítési perek százezreit vonja idővel maga után. Netán valami elkerülte volna a figyelmünket…?
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 12 órájaBiztos arra fogják majd hogy hekkeltek voltak a boxok.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 9 órájaKedves Nihil: kicsit talán körültekintőbben kellene cikket írni, mert a cikkben leírtakra már van 2-3 hete válasz. 🙂
Azokat szórják kifele ezerrel akik a pendrive-os módszerrel játszottak, illetve nyomták dlc-el, amiért talán jogos a ban. Bár a csíny elkövetői általában nem így szokták gondolni és szeretnek a tudatlanság homályába burkolózni.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 9 órájaSzerintem te nagyon tévedsz. Folyamtosan megy a ban, hol ezért, hol azért. Mindenki hallott az általad jelzett dologról is, de ez most egy új söprés. Nekem pl 4 napja szűnt meg a live-om, pedig sosem csaltam és pendrive is csak akkor volt a gépben, amikor állást mentettem.🙁
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 6 órájaAkkor a te esetedben fel kellene venned a kapcsolatot az ms magyarországi részlegével.
totyak
14 éve, 3 hónapja és 4 heteMost mondhatnám, hogy ilyen PC-n nem fordul elő, de abból csak veszekedés lenne, meg konzol vs. PC.
(ja, már kimondtam…. fenébe 😄 )
skyman
14 éve, 3 hónapja és 4 heteSzerintem mindegy, hogy miért bannolnak valakit, attól még egy „magyarázó” levelet mindenképp kellene intézni az áldozatoknak. Így meg, hogy ekkora felhasználói körben intézték a a dolgot minima egy sajtóközleményt kellene rendelkezésre bocsájtani. szerintem.
És persze ahogy Totyak mondja a PC😄
marco
14 éve, 3 hónapja és 4 heteIgaz, egy közlemény tök alap lenne…