Ennek köszönhetően tengerkék, fehér, szürke, sárga, piros, bordó, de még narancssárga színekben is megvásárolható lesz a masina – a lista korántsem teljes -, ám az egyelőre kérdéses, hogy ezek közül melyek jutnak el a nyugati régiókba is, a fentiek ugyanis egyelőre csak Japán területére érvényesek. Reméljük, hogy a Sony nem fukarkodik majd a nyugati rajongókkal, akárcsak a Nintendo sem tette ezt a 3DS megjelenésekor. Arra természetesen mérget vehetünk, hogy a megjelenés után biztosan többféle külső is társulni fog a Vitához, de a hangsúly a premierkor elérhető színeken van.