Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tetszetős változások mennek végbe a Sony szekerét húzó PlayStation 3 külsején; a vállalat túláradó örömmel rántotta le a leplet menyegzői köntösbe bújtatott játékkonzoljáról, amely előreláthatóan két hónappal később, november elsején ölt alakot a kereskedések polcain, s alighanem jelentős népszerűségre tesz majd szert. Tekintettel, hogy a PlayStation 3 ruhatárát cseppet sem jelzi a változatosság fogalma, rendkívül örvendetes számunkra, hogy a szerkezet végre-valahára fehérre mázolt házzal is kiadatik.
A fehér PlayStation 3 végre nem csupán Japán gamereit teszi boldoggá, hanem az európai régiókban is kapható lesz, méghozzá november 1-jétől. A pompás szerkezetet még 320GB-os kiszerelésben is beszerezhetjük.
A jelenlegi PlayStation 3 konzolok eközben figyelemreméltó eladásokat produkáltak az augusztusi hónapban: bár ezt persze nem a Sony-tól tudjuk, minthogy ők imádják titkolni a efféle statisztikákat. Az eredmények mindazonáltal a józan paraszti ész segítségül hívásával kiszámíthatóak. Ehhez elég ismernünk az Xbox 360, valamint a többi konzol értékesítési rátáit és láss csodát! Már tisztában is vagyunk a PS3 teljesítményével: eszerint a Sony mintegy 218,000 egységgel vált könnyebbé a múlt hónapban.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet!
totyak
14 éve, 4 hónapja és 1 heteHűűűű, nagyon nagy szám kedves Sony. Ezzel megint jól odacsaptak. Akkor most fél évig megint üldögélhetnek a babérjaikon.
Egyébként:
„előreláthatóan a következő hónap első napján, azaz november elsején ölt alakot”
Nálam még csak szeptember van 😄
cpt_nihil
14 éve, 4 hónapja és 1 heteHát, totyak, aki annyit alszik mint én, az már csak tippelni mer, hogy éppen milyen hónapot írunk 😄
gymtonic74
14 éve, 4 hónapja és 1 heteEz most tenyleg olyan fontos? Sose ertettem ezt a dolgot. Van aki ilyesmire gerjed? Adjanak inkabb hozza ket jo cimet ajandekba. Onnantol kezdve lehet tolem a gep akar takonyzold is.
skyman
14 éve, 4 hónapja és 1 heteSose voltam konzol párti, mindig is csak PC-n játszottam. Nem hiszem, hogy most fogom megváltoztatni a játékplatformomat.
lac
14 éve, 4 hónapja és 1 heteAzt soha nem értettem, hogy sok embernek miért annyira fontos a konzol színe. Úgy értem, hogy juhé meg minden, hogy kiadja ezt a Sony, most már van választási lehetőségünk, de biztos vagyok benne, hogy lesz ember, aki csak emiatt lecseréli a jelenlegi fekete gépét. Saját magamból indulok csak ki, nekem ugyanis édes mindegy, hogy milyen színű (na jó, rózsaszín és annak árnyalatai kiesnek), s ami azt illeti, egy takonyzöld még tetszene is😄
Régebben az iPhone 4-gyel volt hasonló mizzéria. Mindenki fehéret akart, én meg csak lestem, hogy „wut?”, hiszen elég gyérül nézett ki a feketéhez képest.
shade
14 éve, 4 hónapja és 1 heteAzon esek pofára, hogy ilyenkor még az ára is egy jó pár ezerrel drágább lesz amikor csak a színe más…