Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogy a hevenyészett mondás is tartja: türelem, Rómád terem. S miként az a forró kása sem egy nap alatt épült, úgy a Sony legújabb generációs konzolja sem bukkan fel egyik pillanatról a másikra, ugyanis a vállalat véleménye szerint mindenkinek érdeke, hogy mindenekelőtt az aktuális generáció teljes kapacitását kihasználják. Mihelyst eljön a pillanat, amikor a fejlesztők megtorpannak a PlayStation 3 korlátai előtt, no majd akkor lesz itt az ideje annak, hogy a Sony komolyabban eltöprengjen a negyedik csoda felett - dióhéjba foglalva ezt ecsetelte Shuhei Yoshida, a vállalat egyik fejese.
„Amikor a platform valami olyanná válik, amivel a játékfejlesztők már nem képesek tovább fejleszteni alkotásaikat, nos, akkor eljött az ideje annak, hogy komolyan átgondoljuk a következő generációra való átnyergelést” – mondta Yoshida.
Korántsem biztos, hogy a híres-neves szamuráj-türelem ez alkalommal is sikerre viszi majd az ügyet – elég csak arra gondolnunk, hogy a Microsoft jelen ismereteink szerint 2013-ra várja konzoljának legújabb generációját; mindeközben a Sony háza táján csak a tücskök ciripelnek, és egyelőre semmi egyebet sem tartanak szem előtt, mint a méltán magasztalt PS3-at.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 heteJöhetne már, ez a 256mega ramos határ már elég gáz…
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 hetea boxnak is csak annyi van nem?😮
gymtonic74
14 éve, 4 hónapja és 4 heteEn sem hinnem hogy lesz mostanaban Ps4. A PsVita utjat kell egyengetni jovore. A konzol piacon igy is zsufoltsag van. Fogna egymast a 2 Sony konzol uzletileg.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 3 hetea muksi par eve melykomaban lehetett es nem latta, hogy mar jo ideje elertek a gazdasagosan befektetett energia cserebe kapott teljesitmeny mutato csucsat.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hetekloicfgh98j😎😮😛😉😛🙂