Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A szerkesztőségünkkel is kiváló kapcsolatot ápoló Wargaming.net csapatának legfrissebb sajtóközleménye szerint a csapat stratégiai kooperálásba kezdett a műanyag maketteket gyártó Revell céggel, akik a jövőben egymás munkáját igyekeznek segíteni. A modellekért és összerakható makettekért rajongók előtt minden bizonnyal ismerősen cseng a Revell név, hiszen évtizedek óta meghatározó cég a piacon, a Wargaming.nettel kötött paktumnak köszönhetően pedig most néhány videojáték-fanatikust is meghódíthatnak maguknak, de a tézis fordítva is igaz.
Amint ugyanis a hivatalos sajtóanyagból megtudtuk, a kooperáció azért jött létre, hogy a Revell lemintázza és akár különböző csomagokat létrehozva árusítsa azokat a modelleket, amelyeket a játékosok a World of Tanks betöltését követően is láthatnak, illetve vezethetnek is. A fáma egyelőre csak összerakható és festést igénylő műanyag makettekről szólt, azonban nem zárható ki, hogy a későbbiekben kész modellekkel is előrukkol a Revell, akik évente mintegy 100 új terméket hoznak piacra, így idén most például a World of Tanks készletet.
marco
14 éve, 5 hónapja és 1 heteEz mekkora!😮 Nagyon nagy ötlet!🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteZseniális ötlet!
dns
14 éve, 5 hónapja és 1 heteMarketing szempontból sem utolsó🙂