Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szinte halljuk a Half Life 2: Episode Three-t és a Half Life 3-at váró játékosok jajszavát a cím olvasatán, ugyanakkor míg ezekről a kiemelkedően várt alkotásokról egyelőre semmi hír, addig a Valve körül egyre komolyabb pletykák vannak kibontakozóban, méghozzá egy vadonatúj Counter-Strike epizóddal kapcsolatban. A szóbeszéd több lábakon áll, így például több eSport-ot űző fanatikus mellett az ESEA fórumára írott - egyébként egy Crag Levine nevű figurától származó - bejegyzés is erről árulkodik.
A történet árnyékos oldala természetesen ott kezdődik, hogy egyelőre csak a Valve nem erősítette meg a fenti szóbeszédet, így kérdéses, hogy mekkora igazságtartalommal bírnak a fenti sorok, mindenesetre a Redditor értesülései szerint a játéknak már címe is van, amely a Counter-Strike: Global Offensive lenne. Ugyanakkor már-már a vicc kategóriájába tartozik, hogy a csapat szinte minden egyes múltban megjelent videojátékát fel akarja éleszteni, egyedül a valóban várt és a „már nem is számoljuk mennyit csúszik” Episode Three az örök kakukktojás.
shade
15 éve, 3 napja és 17 órájaHát…szerintem csak hülyítik a népet a HL2 episode3-al. Szerintem nem is csinálják, csak nyugtatgatnak, hogy készül csak lassan mert kevesen dogoznak rajta…hát ha mindenféle xar játékot kiadnak helyette naná hogy…! Már köz röhej tárgya…
marco
15 éve, 3 napja és 17 órájaÉn azért még bízom a csodában…🙂
shade
15 éve, 3 napja és 16 órájaHát, nekem baromira gyanús, hogy semmi infó nem került ki róla. Ennyire egy játékot sem tudtak titkolni soha, mert mindig volt valaki aki kiszivárogtatott infókat.
marco
15 éve, 3 napja és 16 órájaSzerintem szándékos a hallgatás. Lesz abból valami, majd meglátod. Csak nem akarják elamatőrködni, mint a DNF-el történt…
vendeg
15 éve, 3 napja és 16 órájanem lesz már itt ep3…🙁
braddock
15 éve, 3 napja és 10 órájaAz értesülések szerint a játéknak már címe is van!Azért ez is kicsit több mint 0!
dns
15 éve, 2 napja és 6 órájaIt looks as though half of our lives will be spent waiting for the next episode, and we may eventually grow old and run out of steam before we could get to see it…