Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alig valamicskét kell már csak várnunk, és a "hős" jelzőtől meglehetősen távol álló Hector újra torkon ragadja az igazságtalanságot. A jelvény meggyalázójának rendhagyó kalandjai idén ősszel folytatódnak, nem is olyan sokkal első megpróbáltatásai után; a "We Negotiate With Terrorists" névre hallgató első részről még egy remekbe szabott tesztet is olvashattatok nálunk - Hector hamarosan visszatér, teljes és túlsúlyos valójában, és persze nem csupán a PC-gazdákat örvendezteti majd meg.
A Hector: Badge of Carnage második felvonása idén ősszel látja meg a napvilágot. Az első részből ismert, sajátos stílusú és a sajátos metodikák szerelmese, Hector kalandjai ekkor folytatódnak majd, és nevetésben remélhetőleg ezúttal sem lesz hiány.
A Hector: Badge of Carnage – Senseless Acts of Justice továbbra sem csupán egy felületet céloz meg: a játék iPhone, iPad és Mac platformokon is materializálódik majd – a még névtelen (címtelen) harmadik rész pedig állítólag nem sokra rá jelenik meg.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteNem ismertem a játékot (leszámítva, hogy már olvastam róla egy hírt), de mivel TellTale, így rossz nem leeht.