Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az utóbbi időben nem sokat hallani a Bungie-ról, az utolsó nagyobb megmozdulás az Activision-nel kötött 10 éves megállapodásuk volt. Azért apróbb információk kijutnak a játékos közösségnek, ilyen pl. a Bungie Aerospace, a Bungie elnöke, Harold Ryan által bejegyzett cég, amely levédette a "Crimson" elnevezést. A Bungie most bejelentette a hivatalos weboldalán, hogy 20 éves évfordulójuk alkalmából hamarosan felfedik az új vállalat szerepét. Ez valamikor június 23. és július 7. között várható, a rendezvények alkalmával.
Hogy a Bungie Aerospace-nek van-e köze a cég új projektjéhez, arról még semmit nem tudunk. Ez valamilyen MMO játéknak ígérkezik, amit Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és PC-re fejlesztenek. Nyomként szolgálhat még a stúdióval összefüggésbe hozott Podophobia Entertainment álcég, ami levédette a „Destiny” kifejezést. Egy logó is kikerült az infókkal együtt, lejjebb láthatjátok.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteA Bungie Aerospace egy nagyon jó kis támogató kezdeményezés lett és nem egy játék.